NAPR- NAPR- NAPR

Szakállas közhely, de az idő bizony tényleg rohan. A gyorsan pergő  esztendők, évtizedek elteltével szinte mindenki óhatatlanul visszapillant. Elsősorban persze a régi szép -  s egyre szépülő - időkre emlékezik, de azért - nekem - a szomorú  dátumok is rendre beugranak. Ebben a ,,rovatban'', amelynek címe a nap és az apropó összeolvasztásából született, elsősorban örömteli jeles dátumokra - ha úgy tetszik: napfordulókra - kívánok emlékez(tet)ni. Természetesen nem a saját életutam lesz a téma, hanem a magyar, s főként a zalaegerszegi futballhistória lapjairól kitörölhetelen eseményeket, s ezek máig emlegetett főszereplőinek produkcióját  igyekszem felidézni. Nem nosztalgiázásra, inkább időutazásra invitálom Önt.


1936. szeptember  8. - Ezen a napon született Kovács Sándor, a ZTE történetének egyik legkiválóbb labdarúgója, aki éveken át csapatkapitánya is volt az együttesnek. Az  immár  71 esztendős, de örökifjú  ,,Kopeket''  alábbi összeállításunkkal köszöntjük, s kívánunk Neki jó egészséget, meg sok  boldogságot!

(Kérem, kattintson a képekre!) 

                

Tizenegy héttel a máig fájdalmas emlékű világbajnoki döntő után, 1954. szeptember  19-én, a románokkal vívott válogatott mérkőzésen  93 ezer néző foglalt helyet a  Népstadion lelátóin. Ott volt közöttük Kovács Sándor, a Nagykanizsai Dózsa 18 esztendős középcsatára is, aki  a két ország ifi válogatottja által játszott előmeccsen a kispadon kapott helyet. A csapatba csereként sem állították be, mert a posztján az akkor már a Budapesti Honvéd üdvöskéjének számító, későbbi legendás bombázó, a  Puskás és Kocsis között ,,inaskodva’’  hálószaggató gólokat szerző Tichy Lajos szerepelt.   

Sanyi  Kútfejen született, s 14 évesen igazolta le a Lovászi Bányász, amelyben remek futballisták egész sora kergette a labdát. Közülük  Zalán József kapus és a Lentiből odakerült, elsősorban felhőfejeseiről híres csatár, Kelemen László vitte a legtöbbre, akikkel  később – más egyesületekben -  együtt  is játszhatott.  Addig azonban eltelt néhány bajnoki évad, méghozzá Nagykanizsán, ahol 1951-től középiskolásként, egészen pontosan ,,keristaként''  előbb az NTE, aztán a Dózsa, majd a megye akkori élcsapata, az NB I-et is megjárt, másodosztályú Bányász támadójaként okozott   nem kis gondot az ellenfelek védőinek és kapusainak. Gyakran három- négy gólt is vágott egy meccsen, sőt, egyszer még  mesterhetesre is képes volt.

Nem csoda hát, hogy 1956 elején az élvonalbeli Szombathelyi Törekvés - vagyis a korábbi és a későbbi Haladás -  keretében találta magát a volt sokszoros megyei ifjúsági válogatott.  Új társai között - Horváth György, Dombai Károly és a már emlegetett Kelemen személyében - három, előzőleg Egerszegen jeleskedő focista is akadt.  NB I-es bemutatkozására már az I. fordulóban, Szegeden sor került; góllal debütált, mégis szomorú volt a hazafelé út, mert  egy potyagóllal 2:1-re kikaptak. Az 1959 nyaráig tartó szombathelyi időszak alatt  – Ő talán tudja az okát – fejlődése megtört, így játéklehetőséget  csak 17  NB I-es mérkőzésen kapott. Felejthetetlen élményt viszont sokkal, de sokkal többet, hiszen több országba is eljutott, nemzetközi találkozókon rendre bevetették, s ami a fő:  a magyar futball aranykorszakának valamennyi csillagával csatázhatott a zöld gyepen.

Az 1957-ben újjáalakult, s az 1958-59-es évadot az NB II Nyugati csoportjában - bravúrt bravúrt halmozva - bronzéremmel záró   ZTE-nél igen nagy reményeket fűztek átigazolásához.  Sajnos azonban elég  sokáig, csak felvillanásai akadtak, s bizony  éveket kellett várni addig, amíg  a szurkolók és a sajtó által is gyakran, sokszor sértő módon  kritizált játékos végre sorozatban nyújtott egészen kimagasló teljesítményt. Igaz, ekkor már nem csatárt, hanem általában fedezetet játszott, s nagyvonalúan irányítva, bombagólokat is lőve, csapata vezéregyénisége és kapitánya lett.                                   

Még nem volt  31 esztendős, amikor  gyógyulni nem akaró Achilles-in sérülése miatt visszavonult. A ZTE-ben 165  NB II-es meccsen lépett pályára és  35 alkalommal kényszeritette megadásra  az ellenfelek kapusait. Korábbi és későbbi NB I-es játékosok garmadájával rúgta együtt a labdát a Zetében, amely  azonban az  ő pályafutása ideje alatt  -  nagy fájdalmára – képtelen volt   - ahogy manapság  mondják – igazán nagyot alkotni. 

Kovács Sándor már játékosként elvégezte az oktatói tanfolyamot a TF-en. Edzői pályafutását Andráshidán kezdte, majd az NB I-be feljutott  ZTE-hez került, ahol 1972-től  76-ig -  Szőcs János segítőjeként -   a  tartalékcsapatnál tevékenykedett – eredményesen.

       

Egyetlen egerszegi munkahelyéről, a Közúti Építő  Vállalttól, ahol műszaki rajzolóként, beruházási előadóként, végül pedig gondnokként dolgozott, a cég megszűnésekor  ment korkedvezményes nyugdíjba. Nős,  két nagylánya van. Hobbija hajdanán a keskenyfilmezés volt, az utóbbi időben meg   - úgymond - a kertészkedés. 


Boldog születésnapot, Sanyi!


                                                  Interjúrészlet

                                   (A hangfelvétel 2005. 01. 18-án készült)

                                   
 Kapcsolódó lapok: 

 ,,Kopek'' a labdát és a filmkamerát is remekül kezelte. Íme, előbb technikázik, majd ,,forgat''- kérem, kattintson a klipekre!

1-es klip

2-es klip


 

          

 

Oldalmenü
Naptár