LÉGIÓSOK  LILÁBAN

Zalaegerszeg sporttörténetének első NB II-es labdarúgócsapata, a Z. Vörös Meteor 1953 őszén búcsúra kényszerült. Igaz, furcsa előzmények után. A közvetlenül előtte végzett, s így bent maradt Pécsi Vörös Lobogónak ugyanis szinte közvetlenül a szezonzárás előtt visszaadták az 6 pontot, melyet korábban  egy játékos jogosulatlan szereplése miatt elvettek tőle. A kiesést követően a Vörös Meteor megszűnt, jogutódja, a Z. Előre azonban megnyerte a megyei bajnokságot. Ám az NB II-be jutásért kiírt osztályozó első három mérkőzésén csupán egyetlen pontocskát tudott szerezni, a negyediken meg 10:1-re re(!) kikapott a Komáromi Lokomotívtól. Hogy a csúfos vereség következménye volt-e, vagy sem, erről megoszlanak a vélemények. Az viszont tény: tíz nappal később  egy komplett futballcsapat érkezett Egerszegre.

Budapestről jöttek - parancsra.

E sorok írója, aki akkor 12 éves sem volt, itt átadja a szót Szirtesi Lászlónak (a mellékelt fotókk 1957-ben , illetve 2004-ben készültek Róla). Ő az első bajnoki évad elején  elszenvedett súlyos sérülése után  szinte mindig a 12. játékosa volt a lila-fehér gárdának, s mind a mai napig ő szervezi meg a budapesti összejövezteleket, valamit az 1991 óta szinte évenkénti egerszegi kirándulásokat is.  (Laci egyébként renek középső védő volt, de a ma is jó barátjának számító Hetényit nem tudta kiszorítani.) Ne lepődjenek meg, nem próza, hanem rimes elbeszélés következik. Igaz, kérésemre  meghúzta művét,  ám aki az alábbiakat elolvassa, s kedve támad a teljes verses memoár megismerésére, a Deák Ferenc megyei könyvtár helytörténeti  gyűjteményében megtalálja.

Jó szórakozást!

(Folytatjuk - s be is fejezzük - a ,,lila légiósok'' történetét. Az 1. részben a bevonulást, a Budapesten töltött egy esztendő eseményeit, majd  Zalaegerszegre kerülésük körülményeit, s az ottani fogadtatásukat, kezdeti sikereiket idézte fel a szerző. A másodikban a megyei bajnokság megnyerése,  valamint a sikeres osztályozót követő óvási hercehurca, s természetesen az NB II-be jutáss volt a téma. Legutóbb pedig a második vonalbeli rajt előtti fura Dózsa-Törekvés fúziót, és annak az eredményességben is megmutatkozó következményit ismerhettük meg.)


 Szirtesi László:

NYUGATON A HELYZET - VÁLTOZOTT

 Zalaegerszegi Dózsa (1955-1956)  

               (4., befejező rész)

A „beszéd” lényege: a csapatot letolta,

Katonás-keményen a fiukat korholta,

Ott, helyben közölte: a játék nem kényszer,

Mehetnek „portyázni”, nem kell kérni kétszer.

 

Szinte félelmetes, hogy a félidőben,

                   Mennyi minden történt benn az öltözőben,            

                   De még nem volt vége, új vendég érkezett:

                   Marai Gyuri bá’, most ő jelentkezett.

 

Szokásához híven, túl sokat nem mondott,

Széliden szólt hozzánk: nem okozok gondot,

Hogy a Baráti Kör prémiumot emel?

                   Hozzátok a meccset, Gyuri bácsi „tejel”.

 

                   Mindkét „szózat” hatott, az utóbbi főleg,

                   Már az első percben, egy nagy „dugót” lőnek,

                   Németh „biciklizik”, öten körülötte:

                   Kétszer „lyukra” futott, mindkettőt belőtte.

                  

                   Schmidt Rudi is indul, nincs aki, beérje,

                   Oldalról a labdát „beteszik eléje,

                   Nagy gólt rúg Zalánnak, Barna csak nézeget,:

                   Vége a játéknak, megnyertük a meccset.

  

                   Hadsereg-bajnokság, ismét „ringbe” szállunk,

                   A vezetők „súgják”, mi egy „kupát” várunk:

                   Ennek a csapatnak, most be kell mutatni,

                   Hogy nem felejtett el, idén sem focizni.

 

                   Egy évvel korábban, döntetlennel „vesztünk”,

                   És a dicsőségtől, akkor mi elestünk,

                   Ebben az évben is favoritok vagyunk:

                   Tavaly nem jött  össze, ismét „sanszot” kapunk.

   Az országos sporttiszt, Farkas századosas százados,

   A tavalyi bukásért, még most is bánatos,

   Ez a kudarc ma is, néha „kijön” rajta:

   Hiába százados, mertr „ideges” fajta. 

 

Új srácokkal bővül a „katona-keret”,

                   A csapathoz kerül egy pár ügyes gyerek,

                   Lassan kialakul a „zöldsapkás” csapat:

                   A „Határőrségnek”, a pálya  már szabad.

                  

                   Budapest, Debrecen, Halas, Nyíregyháza:

Nyerjük a meccseket, vereség kizárva.

Nyugodtan leírom, a fociból élünk:

Semmi katonaság, a labda a létünk.

 

Mint egy „vándorcirkusz” portyázunk e honban,

Persze teherautón, nem luxus-vagonban,

Majd parancsot kapunk, irány Budapestre:

Egy „táborba” megyünk, csodás rejtekhelyre.

 

                   A svábhegyi „Fácános” ad most otthont nekünk,

Itt aztán nyugodtan, csendben készülhetünk,

A „jeles” döntőre, mit tavaly elbuktunk:

Idén a számunkra, „kötelező”, tudtuk.

 

                   Szeptember, legvégén, a „hadsereg” napon,

                   Vendégül lát minket majd a Népstadion,

                   Fantasztikus élmény lesz ott szerepelni:

                   A hadsereg-kupát, nekünk el kell nyerni.

 

                   Most mindenki „feszes”, mert ezen a napon,

                   Egy „szentélyben” játszunk, ez a Népstadion,

                   Itt még nem „fociztam”, bár a „téglát” hordtam:

                   Társadalmi munka, akkor „ifi” voltam.

 

                   Kinn az „arénában” ötvenezer ember,

                   Az idő kellemes, csodás a szeptember,

                   A stadion „félig”, kíváncsiak, látszik:

                   A Honvéd-MTK, mi utánunk játszik.

                  

                    Kinn az „arénában” ötvenezer ember,

                   Az idő kellemes, csodás a szeptember,

                   A stadion „félig”, kíváncsiak, látszik:

                   A Honvéd-MTK, mi utánunk játszik.

 

                   Barna, Nagy, és Petrik, Katona, Szirtesi

                   Belák, Németh, Takács, Schmidt, Gere, Szalai.

Tartalékok: Tárnok, Hamp, Gémes és Farkas.

                   Elnyerjük a kupát, az öröm, hatalmas.

                  

                   A lelátókon már hetvenezer néző,

                   És „tapsorkánt”, kapunk, szinte megigéző:

                   A mérkőzés végén a „középre” állunk:

                   A nyakunkban virít, megharcolt medálunk.

 

A Képes Sport szerint a jók között voltam,

A srácok is mondták, nagyon jól mozogtam,

Úgy látszik Somlai szintén így gondolta:

                   Mert az „enbékettest” ezért, „átgründolta”:

 

                   Komlón már „öltözök”, középcsatárt játszom,

A labdával „együtt”, a meccsen nem látszom,

                   Mert a levegőben furcsán „közlekedek”:

                   Komlói hátvédek, velük ismerkedek.

 

                   Egy „ötös” a vége, gombócból is elég,

                   Persze azt sem mondták, na fiam, ez derék,

                   Nem hívtak „centerbe” a Komló meccs után:

                   A „bélásba” mentem vasárnap délután.

 

                   Azért benn maradtam az „első” keretben,

                   A „3-as'' szerelést  ismét visszavettem,

Újra a tartalék  játékosa vagyok:

A szezon végéig, én itt is maradok.

 

A tartalékcsapat a „megyében” játszik,

                   Ahol tavaly az „egy”, és talán úgy látszik,

                   Mint a múlt szezonban, hogy elsők lehetünk:

                   Hisz egymást követőn pontokat „szerezünk”.

 

                   Most ez a bajnokság, szórakozás nekünk,

                   Mert, hogy minden meccsre, mi „lazán” készülünk,

                   Vigyázunk magunkra, főleg nem „ütközünk”:

                   Jövő héten talán, az „egyben” öltözünk.

                  

                   Nem is csodálkoztak, azok, akik látták,

                   Hisz itt is „felléptek” a tavalyi „márkák”,

                   Felelősség nélkül, jókat szórakoztunk:

                   Az eredményünket a végén „levontuk”.

 

                   Bár Somlai edző, ha volt rá ideje

                   Figyelte a „kettőt”, hogy abból kivegye

                   Azt a négy játékost, kit aztán „beépít”:

                   Fontos vezetőket, ezzel kielégít.

 

                Zergényi, vagy Hamp, - Korfein, Németh „Bogyi”,

                   Dávid, Schuh, Nagy „Baba, - Tárnok és Nagy „Buli”,

                   Zámbó, Szabó, Varga, - Gémes, Farkas, Földi,-

                   Harnissféger, közül, négy az „egyet” tölti.

        

                   Igen, mert, hogy Barna, Petrik és Hetényi,

Belák és Katona, Németh és Schmidt Rudi

Tagsága „örökös”, négyen „beszállhatnak”:

Akik kimaradnak, ők se „lazsálhatnak”,

 

                   Előbb csak azokat, soroltam hosszában,

                   Akik szóba jöttek, feljebb egy osztályban,

                   Elég sokan voltunk, a „keret” csak „tizenhat”:

                   Kalória „manit”, ennyi játékos kap.

 

                   Ennek ellenére, játékosok között,

                   A „pénz” kérdése sohasem „ütközött”,

                   Tudomásul vették, ki van a „keretben”:

                   Nem volt olyan kérdés, ki van a „nyeregben”.

 

                   Október közepe, a bajnokság „szalad”,

                   A mi „szolgálatunk”, vége felé halad,

                   Három év mögöttünk, a novembert várjuk:

                   A „centimétereket” már naponta vágjuk.

 

                   A „fiatalabbak”, még tovább „szolgálnak”,

Rájuk még „katonás” feladatok várnak,

                   Kicsit szomorkodva, netán irigykedve:

                   Tudomásul veszik, ez az élet rendje.

                  

                   A bajnokság vége és a leszerelés,

                   A naptárra nézve, nincsen „egybeesés”,

                   Az idény tovább tart, pár meccset még játszunk:

                   De már tizedikén, civilben grasszálunk

 

                   Következő héten, Budapestre megyünk,

                   Budafokon játszunk, aztán hazamegyünk

                   A civil holmikért, amit „haza” viszünk:

                   Ha a „könyvet” kapjuk, akkor átöltözünk.

  

                   Egy közeli jövőt lázasan tervezünk,

                   A szezon végéig, Egerszegen leszünk,

A vezetők korrekt ajánlatot tesznek:

                   Ígérik, anyagi gondjaink nem lesznek

                   Huszonharmadika, három hét van hátra,

                   Volt, aki kinn volt, a városban látta,

                   Tömegek az utcán, de nincs tülekedés:

Tőlük azt hallották, hogy ez „népfelkelés”:

 

Hamar ráeszméltünk, a szezonnak vége,

A mi „programunknak” ez nem volt a része,

Tanácstalanokká váltunk egy perc alatt:

Rájöttünk az „élet”, mellettünk elszaladt.

                  

                   Akkor nem értettük, az „eseményeket”,

                   És nem is tápláltunk olyan reményeket,

Hogy ez a zűrzavar, majd gyorsan „elapad”:

                   Nekünk pedig újra, futballozni szabad.

 

 

EPILÓGUS

 

Egykor Budapesten, egy „fiaskó” után,

                   Ajánlatot kaptunk, „ötvennégyben” Budán,

Zalaegerszegre, elmehet a „keret”:

A kikötés annyi, hogy csak, együtt mehet.

 

Vállaltuk az „utat”, bár pestiek voltunk,

                   És itt Egerszegen aztán „belehúztunk”,

Nehezen hitték el, hogy a Dózsa „nyerhet”:

Végül is a csapat, aranyérmet szerzett,

 

                   A Dózsát, a „város”, korábbam, nem „csípte”,

Mármint a „vezetés”, aki szentül hitte,

A „saját” csapata holtbiztos esélyes:

Nincs olyan ellenfél, aki rá veszélyes.

 

Osztályozók után, már „szerettek” minket,

                   Következő évben, át is „vettek” mindent,

                   A „város” csapata, a „feltöltött” Dózsa:

                   És sok tehetségnek, „tartalék” a sorsa.

 

                   Az „enbékettőben”, jól, rosszul játszottunk,

                   Mikor belendültünk, a pályát „szántottuk”,

                   Voltak gyengébb napok, „megbocsátást” kapunk:

                   Megbecsültek minket, nem lehet rossz szavunk.

                  

                   Ez a megbecsülés „mindmáig” megmaradt,

                   Sokan emlékeznek, akkor ez a csapat,

Szinte lázba hozta Zalaegerszeget:               

                   És a szurkolókat, mai „öregeket”.

 

                   Ötvenhat, október, minden „félbeszakadt”, 

De Zalaegerszeg, emléke megmaradt,

Ötven év után is, és ez nem véletlen:

A mi életünkből, kitörölhetetlen:

                  

                   Hogy ez a „történet” nosztalgia lenne?

El lehet fogadni, van valami benne,

Számunkra ennél több, ez maga az élet:

                   Fiatal korunkból, tán a legszebb évek.

 

                                             (VÉGE)

 


 

                                                                          

                  

                  

                           

 

 

 

 

 

 

 

 

 

       

 

     

 

   

 

 

 

 

 

                   

 

           

 

     

 

 

   

 

 
)  
Oldalmenü
Naptár